Dub

Az ELIXIR évente rendezi meg az All Hands konferenciát. Idén az ír ELIXIR node szervezte a konferenciát a dublini Convention Center -ben. 

Ezeknek a konferenciáknak az a célja, hogy összehozza a különböző ELIXIR közösségeket és bemutassák az elmúlt egy év eredményeit és a jövőbeni terveket. Az ELIXIR 2024-28-as időszakának három kiemelt kutatási területe lesz: a humán adatok, a biodiverzitás, élelmiszerbiztonság, és fertőző betegségek, valamint a sejt és molekuláris kutatások. Ezek Magyarország számára is kedvezőek lesznek.Nagyobb fókusz lesz az elosztott (federated) szolgáltatásokon is. Ez több területet is érint majd. Már működő példa a ’Galaxy Europe’, a ’Federated European Genome-Phenome Archive (FEGA)’, valamint a Bio.tools regiszter.

A konferencia a szokásos menetrend szerint folyt. Az általános bevezető és a 2024-28-as tervek ismertetése után a tudományos plenáris előadást idén Des Higgins, a University College Dublin professzora tartotta a CLUSTAL többszörös illesztés programról, a bioinformatika egyik legtöbbet használt és idézett eszközéről.  

A másik fontos plenáris szekcióban megismerhettük, hogy az ELXIR HUB milyen EU-s projekteket koordinál. Ezekből az előadásokból világosan kitűnt az, hogy mekkora hátrányban van Magyarország amiatt, hogy az ELIXIR tagdíjon kívül a magyar node nem kap más központi támogatást. Bár több projektben is vannak magyar résztvevők, a legtöbből kimaradunk és nincs olyan munkacsoport se, amit magyarok vezetnének.

A konferencia egyik központi témája volt, nem kis mértékben az EU adatvédelmi (GDPR) irányelveit is figyelembe véve, a humán szekvenálási adatok kezelése. A szekvenálási technológiák fejlődése és egyre olcsóbbá válása, a humán orvosi kutatások egyre újabb eredményei, és a diagnosztikai eljárások fejlődése miatt, ma már tömegével szekvenálnak humán teljes genomokat, exomokat, vagy éppen különböző diagnosztikai paneleket, mind diagnosztikai, mind kutatási céllal. Azt kell mondani, hogy például itt Magyarországon, ezeket az érzékeny, személyes adatokat sokszor különböző laboratóriumok személyi számítógépein vagy szerverein tároljuk. Ez természetesen nagyon komoly aggályokat vet fel. Az ELIXIR erre már régóta kínál egy megoldást a ’European Genome-Phenome Archive (EGA)’ keretében

Az ELIXIR-ben időközben kidolgozták a nagyon szigorú feltételeit egy szétosztott (federated) EGA modellnek (’Federated European Genome-Phenome Archive, FEGA)’), amit el is kezdtek szervezni. Ezeknek a szigorú feltételeknek eddig hat node tudott csak megfelelni, de folyamatban van több másik node csatlakozása is.

A konferencián egyébként különböző ’Workshop’-ok és ’Mini-Symposium’-ok voltak, amiken ismertették például a különböző ELIXIR közösségek (’communities’) munkáját. Érdekes volt látni, hogy egyre újabb ilyen közösségek alakulnak összhangban az ELIXIR jövőbeli irányvonalaival is.

Összefoglalva egy jól megrendezett és nagyon hasznos konferencia volt, ami világosan megmutatta, hogy elsősorban a humán személyes genomikai adatok esetében a jelenlegi helyzet fentarthatatlan. A továbblépéshez azonban nagyon komoly nemzeti erőfeszítések kellenek. Dedikált infrastruktúrát kell kiépíteni és létre kell hozni az ezt működtető és fenntartó szervezeteket. Ugyancsak fontos megemlíteni, hogy lemaradásunkat és versenyhátrányunkat jól mutatja, hogy ellentétben az összes többi ELIXIR tagországgal Magyarországot egyedüliként képviseltem a konferencián. Ennek több oka is lehet, de mindenképpen fontos szempont, hogy a magyar ELIXIR node központi támogatás hiányában csak egy-két lelkes kutató különmunkájával működik.

A konferencián készült képek itt megtekinthetők.

 

A cikket írta:

Dr. Barta Endre

Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

Debreceni Egyetem

A konferencia részvételt a Debreceni Egyetem TKP2021-NKTA-34 pályázat támogatta.